Konferencia beszámolók

Budapest,
2015.10.28.

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) „Megemlékezések – emlékezésformák” címmel rendezett konferenciát a magyarországi holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódóan 2015. május 27-én. A konferencia a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított, a holokauszt kutatásokra és iratfeltárásokra vonatkozó Holocaust 70 program keretében szerveztük meg.

Hajdúböszörmény,
2015.07.21.

A Holokauszt magyarországi emléknapján, április 16-án a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltára szervezett tudományos emlékkonferenciát a Kálvineumban. Három intézmény együttműködésében (Hajdúböszörmény Város Önkormányzata, Veress Ferenc Szakképző Iskola és az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára) valósult meg a rendezvény, amelyre a helyszínen százhúsz résztvevő regisztrált.