Holokauszt tananyag VI.

A magyar zsidók megmentésére irányuló hazai és nemzetközi, egyéni és szervezett erőfeszítések története teszi teljessé a vészkorszak idejének tragikus időszakát. Bátor, sokszor vakmerő személyek és az alapvető emberi szabadságjogok törvényét tisztelő és érvényesítő hivatalok, testületek, szervezetek tevékenysége nyomán több ezer zsidó menekült meg a végső pusztulástól.

A Kállay-kormány (1942. március 10.–1944. március 22.) a már létező és a zsidóság életfeltételeit egyre szűkítő, megkülönböztető törvények végrehajtása mellett elutasította a Berlin által követelt deportálásokat. A német megszállás egyik következménye az volt, hogy Horthy Miklós kormányzótól németbarát kormány kinevezését várták el. Az új miniszterelnök az egykori berlini nagykövet Sztójay Döme lett. A Belügyminisztériumban két olyan államtitkárt alkalmazott, Baky László és Endre László személyében, akikről feltételezni lehetett, hogy számíthat rájuk a zsidókérdés német mintára történő megoldásában. A félelmetesen gyorsan zajló vidéki deportálások a csendőrség hatékony segítségével zajlottak. Hat héttel a deportálások kezdete után Horthy Miklós leállító parancsa a Magyarország területén élő mintegy 450 ezer vidéki zsidót már nem mentette meg a haláltól. Az országban 1944 nyár elején egyetlen szervezett mentő- vagy segélyakció sem bontakozott ki. A kormányzói mentesítések mellett egyedi, kivételes esetek persze előfordultak, főként segítőkész keresztény családoknál, kisgyerekek elrejtésére irányuló egyéni próbálkozások.

1944 nyarától Horthyhoz sorra érkeztek a zsidók deportálása ellen tiltakozó hivatalos jegyzékek, többek között a pápától, a svéd királytól, Nagy-Britanniából, az Amerikai Egyesült Államokból. Idehaza Bethlen Istvántól Ravasz László református püspökig sokan próbálták a kormányzót rávenni a deportálások leállítására, amit 1944. július 6-án elrendelt. Ekkor már valószínűleg ismerte az ún. Auschwitzi-jegyzőkönyv néven ismertté vált dokumentumot.

Szálasi Ferenc hatalomra jutásával (1944. október 16.), a második világháborúból történt sikertelen magyar kiugrási kísérletet követően, újraindultak a deportálások, ezzel párhuzamosan a mentőakciók száma is nőtt.

Az embermentésben több csoport és szervezet is vett részt, akik tevékenységüket humanitárius okokból általában különösebb ellenszolgáltatás nélkül végezték. A segítségnyújtásnak több formája volt, a mentességi papírok kiállításától kezdve az élelemosztáson át a bújtatásig.

1. A Nemzetközi Vöröskereszt budapesti megbízottja Friedrich Born az üldözötteket élelemmel és gyógyszerrel látta el. Rövid idő alatt nagy és hatékony apparátust hozott létre, amely 12 kórházi részleget működtetett, 47 gyermekotthont tartott fenn, 14 öregotthon tartozott hozzá és nyolc védett ház a gettóban legalább háromezer emberrel. Hét apáca- és két szerzetesi kolostorban szintén bújtattak embereket és öt népkonyhát is üzemeltettek. A svéd vöröskereszt által bevezetett Schutzbrief – menlevél – volt az előképe a Wallenberg-féle Schutz-Passoknak.

2. A Budapestre akkreditált külföldi képviseltek 1944 nyarán aktívan kapcsolódtak be a zsidók szervezett védelmébe, amikor látták, hogy tiltakozó jegyzékeik nem érik el a megfelelő hatást. Szálasinak, hogy hatalomra jutása után rendszerét nemzetközileg is legitimálja, igen fontos lett volna a semleges államok diplomáciai elismerése. Ennek érdekében hajlandó volt némi engedményre: pl. a követségek által kiadott útlevelek elfogadására, illetve az ezekkel az iratokkal rendelkező zsidók kiengedésére az országból.

A külföldi képviseletek, diplomaták embermentő tevékenysége:

Angelo Rotta pápai nuncius, a Vatikán magyarországi képviselője, több tiltakozó levelet juttatott el a magyar vezetéshez, saját házában is bújtatott embereket és több ezer vatikáni menlevelet osztott szét.

Carl Lutz svájci diplomata munkájával zsidó családok Palesztinába történő kivándorlását segítette és védett házakat hozott létre. Friedrich Bornnal a svájci-magyar kereskedelmi kamara kirendeltségének igazgatója, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőjeként munkatársi igazolványokat és védleveleket állítottak ki.

Per Anger és Raoul Wallenberg svéd diplomaták útleveleket, menleveleket osztottak, embereket szöktettek meg és bújtattak; számos vakmerő szabadító akciót hajtottak végre és rendszeres kapcsolatot tartottak a magyar ellenállási mozgalom vezetőivel. A humanitárius segítségen túl a svédek kisebb katonai feladatokat is elláttak, mint pl. rádióadóvevők csempészése.

3. Az egyházak mentőtevékenysége:

Jane Haining a Skót Misszió tagjaként keresztleveleket adott és zsidó gyerekeket, családokat bújtatott, akárcsak a jezsuita rend Jézus Szíve templomában.

A református egyház Jó Pásztor Bizottsága a protestáns hitre áttért zsidókat védte; az evangélikus Sztehlo Gábor gyermekotthonokat szervezett zsidó gyerekek számára és az ott dolgozó felnőttek is megmenekültek az üldözés elől.

A katolikus Szociális Testvérek Társasága tagjaként tiltakozó akciókat vezetett Slachta Margit, aki a Thököly úti rendházában olyan üldözötteket bújtatott, mint Heltai Jenő író, Márkus Emília színésznő, Radnóti Miklósné, vagy Rusznyák István orvosprofesszor. A rend tagjai közül többeket az általuk menekített emberekkel együtt lőttek a nyilasok a Dunába, mint Salkházi Sárát, aki nőknek nyújtott menedékotthonok szervezésével foglalkozott.

4. A cionista mozgalmak mentő tevékenysége: mint ahogyan egységes cionista mozgalomról, úgy egységes cionista ellenállásról sem lehet beszélni. A csoportok egy része kapcsolatban állt különböző nemzetközi cionista szervezetekkel, mint pl. a Zsidó Ügynökséggel (Jewish Agency for Palestine), bizonyos szempontból azok meghosszabbított karjaként működtek. Velük párhuzamosan tevékenykedtek a cionista ifjúsági szervezetekhez tartozó halucok. Az első csoport legismertebb képviselője Kasztner Rezső volt, aki többször is tárgyalt magas rangú SS vezetőkkel, melynek egyik eredménye volt az ún. „Kasztner vonat.”

A halucok főhadiszállása 1944. július vége és főváros ostromának vége között a budapesti Vadász utcai „Üvegház” volt. Itt folytatta mentőmunkáját Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnöke. A Vadász utcai házban, mely Weiss Artúr üvegkereskedő felajánlása volt, svájci diplomaták együttműködésével hamis mentesítő iratokat gyártottak, és a szülők munkaszolgálata, bujkálása, a deportálások miatt gondozás nélkül maradt gyerekekről gondoskodtak. Tevékenységük során a halucokkal több vakmerő akciót hajtottak végre, az egyik ilyen bevetés a Margit körúti katonai börtönből történt sikeres fogolyszöktetést volt.

A cionisták mentőakcióinak másik eszköze a kivándorlás biztosítása volt Palesztinába. Ennek előzményei 1944. június 26-án tartott koronatanácsi ülésre nyúlnak vissza, amikor a kormány és a kormányzó a nemzetközi nyomás hatására áldását adta mintegy 7000 magyar zsidó kivándorlására. A kvóta nagy részét a semleges Svájc kapta. Carl Lutz svájci konzul feladata volt az utasok listájának összeállítása.

A nácik a történelmi Magyarország területéről közel félmillió, többségükben magukat magyarnak valló zsidót hurcoltak el és öltek meg a csendőrség, rendőrség, a hivatalnoki kar, valamint 1944. október 15.-e után a nyilasok és a lakosság egy részének közreműködésével. Ugyanakkor az is igaz, hogy a megmenekült negyedmillió magyarországi zsidó közül az egyéni és a szervezett mentőakcióknak több tízezren köszönhetik az életüket. Ez az adat meggyilkolt zsidók hozzátartozóit nem vigasztalhatja, mégis fontos, hogy a tragédiák mellett a hősies mentési erőfeszítések se kerüljenek a feledés homályába.

Források

1.

A gyomai Kner család hagyatékának sorsa

a.

Országos Széchényi Könyvtár
Budapest VIII, Múzeum körút 14
131/1944.

Méltóságos Uram!

Kner Imréné gyomai lakos bejelenti, hogy gazdátlanná vált lakásukban,[1] Gyomán, férjének kb. 9000 kötetből álló könyvtára maradt, mely jórészt nyomdászattörténeti és nyomdászattechnikai szakkönyvtár, egy tekintélyes részében pedig bibliofil könyvtár a legjelesebb nyomdák számozott példányaival, ritkaságokkal, remekkötésekkel, továbbá a Kner-nyomda és könyvkötészet teljes mintagyűjteményével. Tekintettel arra, hogy az értékes könyvtár jelenleg gazdátlan, és fennmaradását veszélyeztetettnek látja, kéri, hogy tekintessék nemzeti vagyonnak s foglaltassék le az állam részére.

Bejelentését van szerencsém Méltóságodhoz, az illetékes kormánybiztoshoz továbbítani.

Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem nyilvánítását.

Budapest, 1944. május hó 31-én

Fitz József[2]

                                                                                         Főigazgató

Méltóságos

dr. Csánky Dénes[3] úrnak,
az Orsz. Szépművészeti Múzeum főigazgatója,
a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételére és
gondozására kinevezett kormánybiztos.                 Budapest

Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) K 643-a–1944–10–2.

b.

10/1944. Kb. sz.

Méltóságos Uram!

Hálásan köszönöm Méltóságodnak a Kner-féle könyvtár ügyében tett szíves közlését. A nagyértékű könyvtár megmentése érdekében a zárolást hétfőn fogom elvégeztetni éspedig dr. Bándy gyakornok úr közbejöttével, akit Méltóságod volt szíves nekem ajánlani. Bándy hétfőn fog Gyomára utazni.

Hálára kötelez Méltóságod, ha hasonló eseteket a jövőben is tudomásomra hoz. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem kifejezését.

Budapest, 1944. június hó 2-án

                                                                                         M. kir. kormánybiztos

Jelzet: MNL OL K 643-a–1944–10–3.

c.

Nagyságos

                               özv. Kner Izidorné Imréné[4] Úrnőnek         

                                                                                                                            Gyoma

Fitz József őméltósága, az Orsz. Széchényi Könyvtár főigazgatója közölte velem Nagyságodnak abbeli óhajtását, hogy a Kner féle könyvtár államtulajdonba vétessék. Vagyok bátor nagyságodat ezzel kapcsolatban értesíteni, hogy mint kormánybiztos megbízottként dr. Bándy Vilmos urat kirendeltem, aki hétfőn, f. hó 5-én az esti órákban fog Gyomára érkezni. Felkérem Nagyságodat, hogy neki a szükséges támogatást megadni szíveskedjék.

       Kiváló tisztelettel

       Budapest, 1944. június hó 2-án

                                                                  M. Kir. Kormánybiztos

Jelzet: MNL OL K 643-a–1944–10–4.

2.

Feljegyzés a zsidókérdésről a Minisztertanács számára

Külügyminisztérium                                                      Jungerth-Arnothy követ úr[5]
10. osztály                                                                        Csopey köv. tanácsos úr[6]

Feljegyzés

1944. június 19.

A Palesztinában élő Magyarországról kivándorolt zsidók, kik már megszerezték ottani állampolgárságukat az itt élő zsidó hozzátartozóik részére a palesztinai angol hatóságoknál kérték a beutazási engedélyek (Certificate of Immigration to Palestine[7]) kiadását. Ezeket az engedélyeket eleinte a palesztinai angol hatóság közvetlenül a budapesti Palesztina Hivatalnak (VII. ker. Erzsébet krt. 26.) küldte meg. Mióta azonban az angol érdekvédelmet a budapesti svájci követség vette át, azóta ezeket a beutazási engedélyeket a palesztinai angol hatóság a londoni gyarmatügyi minisztérium útján Bernbe küldi, onnan pedig a budapesti svájci követség közvetítésével a M. Kir. Külügyminisztérium kapta meg a beutazási engedélyekkel rendelkezők névjegyzékét. A M. Kir. Külügyminisztérium a névjegyzéket a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságnak[8] küldte meg, mely hatóság a zsidóknak elutaztatását abban az esetben foganatosította, ha azok a szükséges vízumokkal elvoltak látva. Ily módon 1939 év szeptembere óta eddig összesen kb. 3500 zsidó utazott ki Palesztinába.

1944 április 20-án tartott Minisztertanács a zsidók kivándorlási kérelmét – a Belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője vit[éz] Király Gyula csendőrezredes[9] közlése szerint – elutasította.

(A Belügyminisztérium Közbiztonsági Osztálya 1944 április 3-án egyébként közvetlenül érintkezésbe lépett az itteni Gestapo zsidóügyi referensével, dr. Eichman-nal,[10] ahonnan azt az értesítést kapta, hogy „szó sem lehet arról, hogy még csak egy zsidó is kikerüljön Magyarországról, mivel tudomásuk van arról, hogy ezek azonnal angol szolgálatba állnak”).

1944 május 26-án a budapesti svájci követség jegyzékben kérte a m. kir. Külügyminisztériumot, hogy

1.)   1000 16 éven aluli gyermek részére beleértve 10% felnőttet, mint kísérőt,

2.)   9 család részére (30–40 személy) hetenkénti elutazással,

3.)   600 személy részére hajóval történő elutazása Konstanzából,

4.)   1450 család részére, akik beutazási engedéllyel rendelkeznek,

Tehát összesen kb. 7000 zsidó személy részére kiutazása lehetővé tétessék.

A svájci követség részéről Lutz konzul[11] közölte a külügyminisztériummal, hogy a németeknél is eljárt a fenti ügyben, de mindezideig érdemi választ nem kapott. A Belügyminisztérium a zsidók kivándoroltatását az 1944 évi június hó 15-én kelt 38/8/1944 res.VII.c. (K.E.O.K.H.) számú átiratában elutasította.

1944 június 12-én a budapesti Apostoli Nunciatúra 1216/1944. számú szóbeli jegyzékkel a Külügyminisztériumnak átküldött 1423 darab értesítést, mely szerint ennyi személy (név szerint megjelölve) beutazási engedélyt kap Palesztinába.

Ennek a jegyzéknek a másolatát és a csatolt 1423 drb. engedélyt a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság-nak a Külügyminisztérium megküldötte. Ezeknek a zsidóknak Palesztinába való kiutaztatása ügyében az illetékes hatóságok a Minisztertanács nélkül intézkedni nem tudnak.

Jelzet: MNL OL K 64–43–1944–239. – Géppel írt másolat.

3.

Centropa Alapítvány visszaemlékező interjúi :

a.

Pór Endréné, 82 éves

„Anyám viselkedett a legjobban, ahogy mai szemmel mondom, hogy 1944-ben viselkedni kellett. Nem úgy, ahogy a Zsidó Tanács mondta. Mert a Zsidó Tanács folyton azt mondta, hogy mindent be kell tartani, akkor nem lesz semmi baj. Jó gyereknek kell lenni. Anyám meg azt mondta, hogy nem. Mi katonatiszti és keresztény család vagyunk, keresztény papírunk van, mi nem is vagyunk zsidók. Nem szabad felvenni a sárga csillagot.

Aztán anyám, mintha őskeresztény lett volna, úgy ment a két bőrönddel az Aréna út felé gyalog. A Bethlen téren megálltunk pihenni, és az anyám megszólított egy tizennyolc éves forma nyilas fiút nagy nyilas karszalaggal. Nem segítenél vinni ezeket a koffereket? Én olyan rémült voltam, úgy meg voltam ijedve, hogy leszólít egy nyilast koffereket vinni. Elmentünk az Aréna útig, egyszer csak a nyilas fiú leteszi, és azt kérdezi: csak nem zsidó vagyon van ebben? Azt mondja az anyám: mit gondol, akkor magát hívtam volna? Erre: jaj, igaz. Később mondtam anyámnak, hogy miért kellett ezt csinálni, én is tudtam volna vinni a koffert. Azt mondta, hogyha egy nyilaskeresztessel megyünk végig, akkor senki nem igazoltat.

Anyám semmit nem csinált, ami elő volt írva. Én el akartam menni a KISOK-pályára, amikor volt ez a behívó. Egyszer voltunk az iskolával a KISOK-pályán, és milyen jó volt. Legalább találkozom a régi lányokkal. Nem engedett a KISOK-pályára. Sehová. Te nem! Akármilyen plakát van, semmi nem érdekes. Úgy viselkedett, ahogy mai szemmel kellett volna.

Anyám mint főhadnagy felesége, rengeteg zsidót mentett. Ott volt nekünk egy háromszobás lakásunk plusz cselédszoba. És aki egy-egy éjszaka nem tudott hol lenni, az mind kapott helyet nálunk.

A zsidó származásról negyven évig nem is beszéltünk. Nem értünk rá.”

Forrás: http://www.centropa.org/hu/biography/por-endrene

b.

Rác András festőművész visszaemlékezése:

„Aztán kiderült, hogy a századunkat ki akarják vinni Németországba. Erre aztán többen azt mondtuk, hogy azt már nem! Én akkor leléptem apám segítségével, mert kapcsolatban tudtam vele maradni. Kimehettünk ugyanis a körletből. Nem jöttem haza, hanem apámmal találkoztam az utcán. Akkor apám mondta nekem, hogy van most egy hely, ahová el tudna vinni. Megbeszéltünk egy időpontot apámmal, és akkor én leléptem. Apám hozott egy nagykabátot, mert rólam bűzlött, hogy munkaszolgálatos vagyok, és kalapot is hozott. Fölhozott a Bogár utcába, itt volt Sztehlo Gábornak az otthona. Ő egy evangélikus lelkész volt, aki némi svájci segítséggel gyerekotthonokat szervezett…Ott volt egy nővér, aki szintén zsidó volt, csak kikeresztelkedett, és ő aput nagyon tisztelte. Stiasnyi Éva volt a neve. Lehet, hogy rajta keresztül tudott erről a lehetőségről. A Bogár utcai villa egy család magánvillája volt. Többemeletes villa volt, legalább nyolc szoba volt benne. Volt egy nagyon szép könyvtár is, ahol persze gyerekek aludtak, és én sokat olvastam akkor. A háznak nem volt pincéje, csak egy alagsora, ott volt egy kazán, azzal fűtöttek. Az otthont egy magyar nő vezette, aki svájci állampolgár volt, aztán két hét múlva elment. Olyan negyven-negyvenöt gyerek volt ott, főleg kicsi gyerekek. Én ott már nagynak számítottam. Hárman voltunk nagyobbak, többek között Oláh Gyuri, aki most Nobel-díjas Amerikában …Az volt a dolgunk, hogy segítsünk a konyhán, és a kicsi gyerekekkel kellett foglalkoznunk. A gyerekekkel egész jól megvoltam. Már november közepe volt, de a gyerekeket még kiengedhettük a kertbe, de vigyáznunk kellett, hogy ne csapjanak nagy zajt, mert nem messze onnan lakott egy nyilas újságíró…Hivatalosan vöröskereszt otthonnak számítottunk, de az akkor nem sokat jelentett, mert a Maros utcai kórház is annak számított. Még azt is tudom, hogy a Sztehlo kapcsolatot tartott egy Karl Lutz nevű emberrel [lásd: svájci diplomaták embermentő tevékenysége]. Az otthon a svájci Vöröskereszt védelme alatt állt.”

4.

A budapesti svéd, svájci, portugál és spanyol követség, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi képviselőjének tájékoztatása a magyarországi zsidókérdés rendezésének külföldi vonatkozásairól

Emlékeztető

Svéd védőútlevéllel (4500), palesztinai bevándorlási engedéllyel (7000), portugál ideiglenes útlevéllel (698) ellátott zsidók, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt 100 zsidó alkalmazottja kivándorlásuk céljából az illetékes külképviseletek rendelkezésére bocsájtanak.

Az említett zsidók elkülöníttetnek és Budapesten vagy Budapest környékén koncentráltatnak elszállításukig.

Ezen célból az illetékes külképviseletek felkéretnek, hogy a M. kir. Külügyminisztériumhoz juttassák el a szóban forgó személyek névsorát, lakásuk és születésük helyének és idejének pontos megjelölésével, 3 példányban, mert elkülönítésük ezen névsorok alapján fog megtörténni.

A kivándorlók személyenként 80 kg súlyú poggyászt vihetnek magukkal és pedig 30 kg kézipoggyászt és 50 kg személypoggyászt. Magukkal vihetik a szükséges és a társadalmi állásuknak megfelelő ingóságokat, azonban személyenként legfeljebb 3 pár cipőt, 3 öltönyt, illetőleg ruhát, valamint fehérneműt, takarókat, élelmiszert és egyéb használati tárgyakat. Nem vihetnek magukkal sem értékeket, mint pénz, részvények, ékszer, stb. sem fényűzési cikkeket, mint szőrme, műtárgyak stb.

Az illetékes külképviseletek felkéretnek, hogy a zsidók kivándorlásához szükséges előkészítő intézkedéseket tegyék meg.

A budapesti német követség már kilátásba helyezte a magyar külügyminisztériumnak a német átutazási vízumok megadását. Az illetékes külképviseletek felkéretnek, hogy e vízumok beszerzése céljából forduljanak a német követséghez.

A belügyminisztérium e zsidók kiutazását engedélyezni fogja.

A szóban forgó zsidók Magyarországot 1944. november 15-ig kötelesek elhagyni. A magyar kormány reméli, hogy az illető kormányok a fenti időpontig elismerik a magyar kormányt,[12] és képviselőjének megadják a lehetőséget működésének folytatására azzal, hogy segítséget nyújtanak neki a követség helyiségeinek birtokbavételére.

1944. november 15. után a magyar kormány – legnagyobb sajnálatára – arra kényszerülne, hogy az összes Magyarországon levő zsidószármazású személyeket egyenlő elbánásban részesítse.

Budapest, 1944. október 27.

Jelzet: MNL OL K 63–1944–12929. – Géppel írt másolat.

5.

Ravasz László kérése a kormányzói mentesség megadására néhai Mándy Samu leszármazottainak

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS PÜSPÖK
[kör alakú pecsétlenyomat]                                            Budapest, 1944. november 13.
                                                                                                     IX. Ráday utca. 28.

Nagyméltóságú Belügyminiszter Úr!

A felsőbaranyai református egyházmegye előterjesztésére a dunamelléki egyházkerület legmelegebb pártolása mellett a Kormányzó Úr Őfőméltósága mentességet adott néhai Mándy Samu egyházmegyei gondnok, felsőházi tag egyeneságú leszármazottainak. E mentességnél figyelembe jött a Mándy-család férfi tagjainak egyházi szolgálata, azonkívül az az értékes alapítvány, amit „évekkel ezelőtt”[13] az egyházmegye özvegy- árva- és gyámintézete számára tettek.

Félhivatalosan közététetett, hogy a kormányzói mentesség revízió alá kerül. Legyen szabad Nagyméltóságodat tisztelettel kérnem arra, hogy a revízió során általában véve Mándy Samu leszármazottai részére adott mentességet fenntartani méltóztassék. A mentesség megadása különösen sürgős a család Magyarországon tartózkodó tagjai számára. Ezek a következők: Mándy Tibor, Sallay Lajosné Mándy Erzsébet, dr. Héder Lajosné Mándy Klára.

       Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását.

                                                                                         Ravasz László[14]

       Igen! [kézírással rávezetve]

1 mell. XI./13.[15]

       [olvashatatlan szignó]                                   megkapták 37., 172. és 208. ment.[16]

                                                                                         [olvashatatlan megjegyzés]

Jelzet: MNL OL K 150–1944–Mándy–II–7–2855. cs. – Eredeti, gépelt irat.

6.

Péntek Ferenc volt csendőr főtörzsőrmester igazoló bizottsági jegyzőkönyve

Jegyzőkönyv

Felvétetett, a Járásbírósági épületben Budapest V. Markó u 19/25. IV. em. 405. sz. a volt csendőrségi személyek igazolására alakult különleges igazoló bizottság 1949. május 12-én megtartott 55. sz. ülésén.

Jelen vannak: Réti Károly elnök a Szakszervezeti Tanács kiküldöttje, Bereznai Ferenc, Szirony János a M. D. P. Kotzik Károly a Független Kisgazda Párt, Illés János a Nemzeti Paraszt Párt kiküldöttjei a Magyar belügyminisztérium részéről Palásthy Ervin r. alez. előadó és Letenyei Ferenc r. hdgy. mint jkv.

Elnök az ülést megnyitja és felkéri az előadót a napirendre tűzött ügyek ismertetésére.

Péntek Ferenc volt cső. főtöm. Adony, 1904. VIII. 28.

A bizottság saját kérelmére hallgatja ki Boros Béla, szül: Léva 1899. I. 16. Foglalkozása: Automata Büffé rt. üzletvezető helyettes, nős, Nyúl u. 4. sz. alatti lakost.

Elnök: Adja elő, mit tud Péntek Ferenc volt cső. igazolás alá vont magatartásáról.

Boros: Nekem Léván volt üzletem 1942-ben, ebben az időben Péntek csendőr a csendőrőrs részére állandóan nálam vásárolt, innen ismertem meg. A koncessziómat[17] akartam meghosszabbítani, ami sikerült is egy ideig, amit Péntek csendőrnek köszönhetek. De később ezt megvonták tőlem. Mikor jött az összeköltöztetés,[18] Péntek szólt nekem, hogy hagyjam el Lévát, és menjek Pestre, én a tanácsát megfogadtam, és Pestre mentem a húgommal együtt, és így menekültem meg a deportálás elől. Tudomásom van arról is, hogy a felvidéki menteseknek,[19] kivételezett hadirokkantaknak menedéket adott illetve értesítette őket. A sógorom, aki Bácsalmásról szökött meg, mint katona, nevezett bújtatta, és mindenben segítségére volt.

Szirony: Hogy tudott a csendőrnél megbújni annak ellenére, hogy mint mondotta egy vad őrsparancsnoka volt Pénteknek.

Boros: Ezt nem tudom. Csak azt tudom, hogy Léván egyedül ő maradt egész a felszabadulásig és még tovább is a többi csendőrök között. Azt is tudom, hogy Hörömpölyék is nála találtak menedéket.

Illés: Hány csendőr volt Léván.

Boros: 24 fő, és ebből csak Péntek maradt Léván, a többi mind nyugatra ment.

Illés: Mit adott ön és a többi menekült Péntek csendőrnek.

Boros: Senki sem adott semmit.

Illés: Mikor történt az ismerkedés

Boros: 1942-ben.

A bizottság saját kérelmére hallgatja ki dr. Ivanovics Tivadar, Léva, 1914 IV. 16., fog: Magyar Nemzeti Bank tisztviselő, lak: XII. Kiss János altbgy. u. 43. sz. alatti lakos.

Elnök: Adja elő, mit tud Péntek volt csendőr magatartásáról.

Ivanovics: Meg kell mondanom, hogy én soha sem ismertem Péntek csendőrt. Csak a felszabadulás után, mikor hazamentem Lévára, akkor a Bátyámtól hallottam, hogy a katonaságtól megszökött és a nyilasok már keresték, mikor azt a tanácsot adták neki, hogy forduljon Péntek csendőrhöz, ő majd ad tanácsot neki. Péntek csendőr 1 hónapon keresztül bújtatta lakásán a bátyámat, és ezért semmi ellenszolgáltatást nem kért. Mást előadni ez ügyben nem tudok, mivel nem ismertem soha Péntek csendőrt Még azt hallottam, hogy nem csak a bátyámnak, hanem még több üldözöttnek is adott menedéket.

A bizottság kihallgatja az igazolás alá vont Péntek Ferenc volt cső. főtöm-t.

Elnök: Adja elő, mit tud Farkas képviselő ügyében.

Péntek: 1938-ban szolgáltam Lepsényben, és ekkor ismertem meg Farkas képviselő feleségét. Férje ellen a bíróság, mint szociáldemokrata képviselő [ellen] vádat emelt, és a felesége engem megkért, hogy a felvett jegyzőkönyvről, ha lehet, adjak egy példányt át neki, hogy tudjon védekezni a bíróság előtt. Én ezt a példányt át is adtam Farkasnénak. Erről tudomást szerzett az őrspk-om és ezért 3 hónapi fogházbüntetést kaptam, amit le is töltöttem.

Elnök: Hol volt a felszabadulás előtt és után.

Péntek: A felszabadulás előtt Léván voltam egész a felszabadulásig, utána Veszprémbe mentem 1945. IV. 7-én.

Elnök: Feleségének van-e földje.

Péntek: Feleségemnek nincs földje, de én bérlek egy két holdat, és azt műveljük meg ketten, és ebből élünk.

Elnök: Hol van dr. Fejes István hb. ezds.

Péntek: 1948-ban beszéltem vele Pesten, de most legjobb tudomásom szerint Debrecenben lakik.

Elnök: Mennyi ideig volt a Péti Nitrogén Műveknél alkalmazásban.

Péntek: 1947-től 1948-ig.

A bizottság az ügyet elhalasztja, és megkeresi az államvédelmi hatóságot nevezett politikai magatartásának kivizsgálása céljából.

Mező Péter volt cső. őrm.

A bizottság az ügyet elhalasztja, és megkeresi az i. v. a. vontat, hogy írja meg, miért bocsátották el a csendőrség kötelékéből. És megkeresendő az Á. V. H. nevezett politikai magatartásának kivizsgálása céljából.

Németh István volt cső. Várboksán 1910. VII. 26.

Miután a rendeletben előírt követelményeknek megfelel, a bizottság igazolja.

A jegyzőkönyv lezáratott.

Kmft.

Jegyzőkönyvvezető                                                                                             elnök

Jelzet: MNL OL XIX–B–1–aq–1949–05–12–55. (2. d.). – Géppel írt tisztázat a bizottság elnöke és a jegyzőkönyvvezető aláírásával hitelesítve. Aláírásaik mellett olvashatatlan szignó szerepel, alatta „r. alez.” szöveggel.

Feladatok:

1. Milyen csoportok, szervezetek vettek részt az embermentésben?

2. Válassz ki egy csoportot, vagy személyt és nézz utána a könyvtárban vagy az interneten, hogyan alakult történetük!

3. Milyen lehetőségei és milyen akadályai voltak az embermentésnek?

4. A visszaemlékezések jegyében keress településeden olyan emléket, melyet az embermentőknek állítottak!

Foglald össze a forrás alapján hogyan segített Péntek Ferenc csendőr főtörzsőrmester a hozzá fordult embereken?

Szerző: B.Kádár Zsuzsa - Apáti Anna Zita