Holokauszt tananyag II.

Kik is a zsidók, egy nép, egy vallás képviselői? Miben különbözik a kultúrájuk a keresztény kultúrkörtől? A zsidó fogalom egyes olvasatok szerint egy népet jelöl, míg másfelől egy vallást. A legfontosabb szervező elem, amely a zsidóságot egyfelől vallássá, másfelől néppé is tette, a monoteizmushoz, azaz az egyistenhithez köthető. A zsidó kultúra e szellemiség köré szerveződött majd az idők során állandóan változott, új elemekkel bővült.

A zsidó vallás szerint Isten kiválasztott népének tekintette a zsidóságot. Prófétájának, Mózesnek adta a Tórát, amelyben meghagyta, hogyan éljenek az emberek neki tetsző életet. A zsidó kultúra alapját a Tórában megfogalmazott 613 parancsolat, azaz micvó, illetve a rabbik által összeállított Talmudban kifejtett irányelvek adják meg. A különböző történelmi események következtében a zsidóság a világ számos részére vándorolt, így jöttek létre az egyes diaszpórák. Ennek ismeretében, ha a zsidó kultúráról van szó, mindig figyelembe kell venni a regionális sajátosságokat, az adott ország gazdasági és társadalmi, valamint a zsidóság és a többségi társadalom viszonyát. A Tórában szereplő törvények olyan univerzális alapelvek, amelyeket diaszpóra-szerte a vallás legfontosabb alappilléreinek tartanak. Ezek a micvók szabályozzák egyfelől az életút nagy eseményeit, a helyes vallásgyakorlást és a hétköznapi élet apró mozzanatait. Fontos kiemelni, hogy a zsidóság szent nyelve a héber, így a vallási életben nem az adott ország hivatalos nyelvén hangoznak el a zsoltárok, imák, és a Tórából is héberül olvasnak fel. A zsidó kultúrába számos héber nyelvű kifejezés épült be, amelyeket nem fordítanak le az adott országban beszélt nyelvre. A diaszpórában élő zsidók számára a héber nyelv egyfajta kohéziós, összetartó erőként is értelmezhető. A héber szavak mellett rendszeresen találkozhatunk jiddis szókapcsolatokkal is, amelyek a galíciai lengyel haszid zsidóság kultúrájából maradtak fent.

Ima, közösség, zsinagóga

A zsidó vallásnak, ahogy a kereszténynek is, fontos eleme az ima, amely lehetőséget szolgáltat arra, hogy az ember közvetlen kapcsolatba lépjen Istennel. A rabbi nem közvetítő szerepet, hanem tanítói és tanácsadói funkciót tölt be a közösség életében. Az ima a zsidó vallás szerint akkor a leghatásosabb, ha minél többen, közösen mondják el. Régi hagyomány, hogy a közösségi ima csak akkor tartható meg, ha legalább tíz férfi (minjan–szám) van jelen, rendszerint a zsinagógában. A zsinagóga szent jellegét nem az épület, hanem a benne elhelyezett két fatengelyre feszített héber nyelvű pergamentekercs a Tóratekercs (szefer Tora) adja.

A zsinagóga (bet kenszet) a közösség háza, amelynek alaprajza többnyire a jeruzsálemi szentély mása. A zsinagógában külön, egymástól elválasztott helységekben imádkoznak a nők és férfiak, mivel az ima kizárólag a férfi számára kötelező, és nem szabad, hogy bármi elvonja figyelmét e szent tevékenységtől. Kisebb zsinagógákban egy átlátszó függönnyel, míg nagyobb imaházakban külön karzattal választják el a hölgyek imahelyét (ezrat nasim). A tradicionális zsinagóga (ami lehet egy szoba, egy lakás, vagy egy külön épület) centrális elrendezésű, melynek közepén egy emelvény (bima) található, ahol a Tóra olvasása zajlik. E köré az emelvény köré csoportosulnak a padok. Minden zsinagógának keleti irányba kell néznie, amelyen a keletet jelző tábla (mizrah-tábla) is helyet kap. A keleti falon kell elhelyezni a frigyszekrényt (aron hakodes), s benne a Tóratekercset. Előtte található az örökmécses (ner tamid), amely az Örökkévaló jelenlétét és állandóságát fejezi ki. A frigyszekrénytől jobbra találjuk az előimádkozói pulpitust, ahol a kántor (hazzan) recitálja a zsoltárokat. A bálványimádás tilalmának megfelelően a zsinagógában nem láthatunk embereket ábrázoló ikonokat, festményeket, fényképeket, helyettük a falakat zsoltáridézetek vagy egyéb vallási szimbólumok díszítik.

Magyarországon, az 1868-ban rendezett zsidó kongresszust követően, a zsidóság irányzatokra szakadt aszerint, hogy a vallási törvényeket, a hagyományokat vagy a többségi társadalomba való asszimilálódást helyezték előtérbe. Ennek megfelelően három közösség jött létre:

1. a vallási törvényeket és hagyományokat mindenek elé helyező ortodoxia,
2. az asszimilálódni vágyó, polgárosodó neológia,
3. az 1868 előtti viszonyok helyreállítása mellett állást foglaló status quo ante irányzat.

1868 után a magyarországi zsidóság két legmarkánsabb irányvonala az ortodox és a neológ irányzat maradt, amely ellentéte napjainkban is érzékelhető. Saját egyházat, saját zsinagógát alakítottak ki, ahol saját meggyőződésük szerint gyakorolhatják a vallást.

Az életút nagy eseményei

Születés, névadás, körülmetélés

A zsidó kultúrában az elsőszülött gyermeknek (behor) nagy szerepet tulajdonítanak, hiszen ő az, aki megnyitja anyja méhét. Ha az elsőszülött fiú, különböző törvények betartására kötelezett, például pészah előtti este böjtölnie kell. Az elsőszülött fiút továbbá az apának ki kell váltania a kohanita szolgálat alól. Isten, azaz az Örökkévaló felkérte Ábrahámot, hogy metélje körül magát és családja férfitagjait. A hagyomány szerint egy vallásos zsidó apának kötelessége a gyermekén nyolc napos korában a körülmetélést (brit milá) elvégeztetni, amely ceremónia alkalmával az újszülött fiú megkapja nevét. Ez az előírás az egyik legszigorúbban betartott törvények közé tartozik, mert az Örökkévalóval kötött szövetség kifejezője. A lányok esetében a gyermek a zsinagógában kapja meg a nevét, a névadás szertartásán belül.

Bar- és bat-micvá

A zsidó gyermek életének nagy eseménye a bar-micvá, lányok esetében pedig a bat-micvá, amikor nagykorúak lesznek. A kifejezés azt jelenti a parancsolat fia/lánya, ami arra utal, hogy ettől az időponttól kezdve a gyerekek is a zsidó közösség részévé válnak és rájuk is vonatkozik a törvények betartása. A fiúk ettől kezdve a közösségi ima szerves részévé, a minjen tagjává válnak, így felszólíthatók a Tóra olvasásához.

Házasság

A zsidó vallás a férfi és nő házasságára, mint szentségre tekint (kidusin), amelynek elsődleges célja a gyermekáldás. A vőlegény (hátán) és a menyasszony (kálá) általában a házasságközvetítő (sádchen) segítségével találta meg egymást, de a házasságkötésig nem tölthetnek kettesben még egy kis időt sem. Az esküvő számos előkészületet igényel, amelyből az egyik legfontosabb a házasulandók látogatása a mikvébe, azaz a rituális fürdőbe, hogy vallási értelemben megtisztuljanak és megkezdhessék közös életüket. Az esküvő napján a vőlegény és a menyasszony is böjtölnek. Maga a szertartás az esküvői baldachin (hüpe) alatt történik, ahol a vőlegény várja lefátyolozott menyasszonyát, aki hétszer megkerüli őt, majd a jobb oldalára áll. Gyűrűt kizárólag a vőlegény húz a menyasszony jobb kezének mutatóujjára. Az érvényes házassághoz két tanú szükséges                                    , akik hitelesítik a házasságlevelet (ketuba). A szertartás befejeztével a vendégek a „Mazel tov!”(Jó szerencsét!) felkiáltással köszöntik a friss házasokat, cukorral dobálják őket és kezdetét veszi a mulatság, ahol többek között klezmer zene szól.

A zsidó vallás a válást lehetővé teszi, de csak azután, ha egy háromtagú tanács megbizonyosodott arról, hogy a házasság menthetetlen, s ilyenkor a férj saját kezdeményezésére válólevelet ad feleségnek, amivel a házasság érvénytelenné válik.

Halál

A zsidó vallásban külön szabályok vonatkoznak a beteglátogatásra, temetésre és a gyászidőszakra. A zsidó hagyományban a halál önmagában nem jelent tragédiát, kivéve akkor, ha idő előtt, váratlan tragédia formájában éri az embert.

A halál bekövetkezte után a testet a szoba padlójára fektetik, úgy, hogy lába az ajtó irányába álljon, fekete leplet helyeznek rá, majd fejénél gyertyát gyújtanak. A tükröket letakarják és minden vízzel teli tárgyat (vödröket, lavórokat) eltávolítanak, kiöntenek. A halottat megmosdatják, a férfit férfiak, a nőt nők, s felöltöztetik. Rendszerint a halott boncolása tilos, kivéve akkor, ha nem természetes halállal halt meg. Hamvasztani nem lehet, mert a zsidó hit szerint a halottak a koporsóban várják a Messiás eljövetelét, hogy az visszavezesse őket Erec Izráel (Izrael országa) földjére.

A zsidó halott körüli teendőket nem a családja, hanem az arra fenntartott szervezet, a Chevra Kadisa látja el. Biztosítja a sírhelyet, elszállítja a halottat, beszerzi a temetéshez szükséges eszközöket. A zsidó vallás értelmében a halottal való foglalkozás az egyik legnagyobb micvó, mert a halott azt már nem tudja viszonozni.

A zsidó temetők jellegzetessége, hogy a sírköveken héber nyelvű felirat van, amely jelentése „Itt van elrejtve…”, ezután következik az elhunyt neve és a születési és halálozási évszámok. Gyakori sírkődíszítő motívumok közé tartozik a menóra, a Dávid-csillag (Magen David), a korona, a sófár, a Tóra-tekercs és a törvénytáblák. Gyakran használnak állatszimbólumokat is, mint a sas, az oroszlán, a szarvas vagy a hal. A sírkövek legjellegzetesebb szimbóluma a levitákhoz kapcsolható kancsók és a kohenitákat jelképező áldó kezek. Zsidó temetőben virágot nem látni, mert az az élet szimbóluma.

A kő az állandóság szimbóluma. A bibliai időben jótétemény volt a halottra követ halmozni, mert abban az időben még nem temetkeztek, s így védték meg a testet a vadállatoktól. A felhalmozott kövek azt is mutatták, hogy hány ember látogatta meg a sírt, míg egy másik magyarázat szerint a kővel borított sírból a halott lelke nem tud távozni.

A miskolci és a tokaji zsidó temető napjainkban

Életmód

Szombat (sábesz)

A zsidó időszámításban a napok a naplementével kezdődnek, így az ünnepek, valamint a hét szent napja, a szombat is, előző nap este köszön be. A szombattartásnak három fő célja van, egyfelől a teremtés történetére kell emlékezni, amikor az Örökkévaló hét nap alatt megteremtette a világot, s hetedik nap megpihent; másfelől az egyiptomi szolgaság végére, azaz az Egyiptomból való kivonulás (Exodus) eseményére, mert az kovácsolta néppé, nemzetté a zsidóságot; harmadrészről pedig minden szombat beköszöntével egy nappal közelebb kerülünk az eljövendő világhoz.

A szombattartást törvények és szokások sokasága övezi, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy az örömről és élvezetről kell szólnia, nem szabad semmi olyan munkát végezni, ami a Tóra előírása szerint tilos. Ezek jellemzően azok a tevékenységek, amelyek a pusztai Szentély megépítéséhez társíthatók (ősmunkák: aratás, sütés, vésés, cipelés stb.), s amelyek ezekkel bármilyen kapcsolatban állhatnak (származtatott munkák: céljukban vagy jellegükben hasonlítanak az ősmunkákhoz), továbbá nem szabad a szombat szentségével összeegyeztethetetlen munkákat sem végezni.

A szombat a péntek délutáni/esti gyertyagyújtással, majd vacsorával kezdődik. A legjellemzőbb ételek közé tartozik a sólet, vagy a töltött hal. Másnap reggel a zsinagógában összegyűlik a közösség, ahol felolvassák az adott hétre vonatkozó heti-szakaszt, ami az adott hétre szóló rész a Tórából. A szertartást követően a közösségek sábeszi ebédet tartanak, amelyet a kidus, a bor felett mondott áldás előz meg. Az ebéd közben szombati dalokat (zmiresz) énekelnek. A szombat ünnepe a havdalával ér véget.

Kóserság

A zsidó kultúrában kósernek nevezik a rituális előírásoknak megfelelő étkezési szokásokat, ami viszont nem az, arra a tréfli kifejezést használják. A kóser étkezés egyik legfontosabb alapelve, hogy tejes étel nem fogyasztható hússal együtt, sőt külön edényeket és evőeszközöket kell biztosítani a két ételtípushoz. A kóser termékeken látható egy kósersági pecsét (hekhser), amely szavatolja azt, hogy biztosan fogyasztható a vallásos zsidók számára. Egy termék akkor kapja meg ezt a pecsétet, ha az áru előállításának ellenőrzéséhez vallási felügyelőt biztosítanak.

Szigorú megkötések vonatkoznak az állatok fogyasztásával kapcsolatban: a szárazföldi állatok közül csak a hasított patájú és kérődző állatok kerülhetnek a tányérra, így a ló, a sertés, a nyúl stb. nem fogyaszthatók. A vízi állatok közül csak uszonyos és pikkelyes állatokat lehet fogyasztani, a harcsa, a cápa, a bálna stb. szintén tiltottak. Ahhoz, hogy az állatok kóser kategóriába tartozzanak, és valóban kósernek számítsanak, levágásuknak is rituálisan kell megtörténniük. A rituális vágás ellenőrzése a rabbi egyik fő feladata.

A zöldségek és gyümölcsök közül bármi fogyasztható, de előtte meg kell bizonyosodni róla, hogy nem romlott és nem is férges.

Az igazán vallásos zsidók csak olyan élelmiszert fogyasztanak, amelyről biztosan tudják, hogy megfelelő alapanyagokból készült.

Öltözködés

A vallásosabb zsidók, a férfiak és a nők is, ha az utcára lépnek elfedik a fejüket. E hagyományt a férfiak a középkortól kezdve gyakorolják. A legelterjedtebb fejfedőjük a kipa, a kis kör alakú, változatos anyagból, színekből készített sapka. Az ortodox hagyomány szerint a férjezett nőknek kendőt kellett viselniük, mert a haj az elsődleges vonzóerő a férfi számára, és a férjezett nők csak saját férjüknek tetszhettek. Egyesek kendőt használnak, míg mások kopaszra borotválják a fejüket, és parókát viselnek.

Források

1.

A Miskolci Izraelita Hitközségének határozata

Miskolc, 1901. október 8.

Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára (MNL BAZML)XV. 91e. 2 dob.

2.

Részlet a Miskolci Autonom Izraelita Hitközség Alapszabályaiból

Jelzet: MNL BAZML IV. 1925 b. 31. 5.dob.

3.

Részlet a Borsod mezőkeresztesi izr. Chewra Cadischa Szent Egylet Alapszabályaiból

1899. szeptember 6.

Jelzet: MNL BAZML IV. 829_177_11

4.

Részlet az ónodi orthodox izraelita hitközség, mint anyakönyvi kerület alapszabályaiból

1899. szeptember 6.

Jelzet: MNL BAZML IV. 829. 2395.

Feladatok

1. Nézz utána, a zsidó hagyományban miért takarják le a tükröket ha valaki meghal! Honnan származik ez a szokás? Milyen más kultúrákban van hasonló hagyomány?
2. Nézz utána lakóhelyeden, milyen volt a zsidó kultúra a II. világháború előtt és milyen most!
3. Látogass el a lakóhelyedhez legközelebb eső zsinagógába! Vizsgáld meg az építészetét! Fedezd fel benne a tanult elemeket!
4. Nézz utána, hogy miben más az ortodox és a neológ zsidó életmód! Írj fogalmazást mindkét irányzat sajátosságairól, illetve párhuzamairól!
5. Milyen előnyei lehetnek a kóser étkezésnek!

Szerző: Tóth Katalin